Journal d’Aurélie Laflamme, Le – Film de Christian Laurence

Le Journal d’Aurélie Laflamme est une comédie pour adolescents dont le personnage principal est tiré de la populaire série de livres écrits par l’auteure India Desjardins.

Le journal d’Aurélie Laflamme de Christian Laurence

Le journal d’Aurélie Laflamme de Christian Laurence

Le Journal d’Aurélie Laflamme est une comédie pour adolescents dont le personnage principal est tiré de la populaire série de livres écrits par l’auteure India Desjardins. Ce film est basé sur le premier tome de la série « Aurélie Laflamme, Extraterrestre ou presque ». Le réalisateur Christian Laurence vient du domaine de la télévision et signe ici son premier long-métrage de cinéma.

Comme on pouvait s’en douter d’après les succès obtenus par les livres, Le Journal d’Aurélie Laflamme fut reçu chaleureusement par le jeune public québécois qui en fit l’un des succès au box office de 2010. Au niveau international, le film de Christian Laurence eut droit à quelques sélections dans les festivals francophones, sans toutefois se démarquer outre mesure.

Un second film tiré des aventures d’Aurélie Laflamme a été produit par la suite.

Résumé

Aurélie est une adolescente de 14 ans, un peu perdue et donc en quête de solutions. Entre les habitudes de sa mère sédentaire et les chicanes avec sa meilleure amie, elle rêve à son premier french kiss ! Mais au fond, Aurélie se sent bien seule dans l'’univers, surtout depuis la mort de son père, il ya 5 ans.

Et si son père était simplement un extraterrestre, ayant quitté la Terre pour rejoindre sa planète? Génétique oblige, Aurélie serait elle-même une extraterrestre! Ceci expliquerait bien des choses. Par exemple, pourquoi elle se sent si différente des autres (surtout de sa mère), pourquoi elle n'’est pas capable d’'enligner deux mots sans faire une gaffe, et surtout pourquoi les garçons lui tapent vraiment sur les nerfs.

Synopsis officiel

Distribution

Marianne Verville (Aurélie Laflamme) ; Geneviève Chartrand (Kat) ; Aliocha Schneider (Nicolas) ; Jérémie Essiambre (Truch) ; Edith Cochrane (mère d’Aurélie) ; Pierre Gendron (Denis Beaulieu) ; Valérie Blais (Marie-Claude) ; Sylvie Potvin (Soeur Rose)

Fiche technique

Genre: Comédie dramatique - Origine: Québec, 2009 - Sortie en salles: 23 avril 2010 dans 83 salles au Québec - Durée: 1h48 - Classement: Général - Tournage: septembre-octobre 2009 - Budget approximatif: 4,1 M$

Réalisation : Christian Laurence - Scénario : Christian Laurence et India Desjardins, d'après le roman éponyme d'India Desjardins - Production : Claude Veillet et Lucie Veillet - Société de production : Films Vision 4 - Distribution : TVA Films

Équipe technique - Costumes : Julie-Anne Tremblay - Direction artistique : Marc Ricard - Montage : Hubert Hayaud - Musique : Martin Léon - Photographie : Geneviève Perron

Mikes Kelemen Törökországi levelek című műve a magyar irodalom egyik legkülönlegesebb alkotása. A II. Rákóczi Ferenc oldalán száműzetésbe kényszerült erdélyi szerző 179 levelében nem csupán a rodostói emigráció hétköznapjait örökítette meg, hanem egy új műfajt, a magyar nyelvű művészi levelezést is megteremtette. Tanulmányom célja a műfaji sajátosságok, a stílusjegyek, a hangnem változásai, valamint a képzelt címzett, P. E. (Péter Éva) alakjának vizsgálata. Továbbá elemzem, hogyan jelenik meg a honvágy, az otthon- és identitásvesztés traumája, valamint a török kultúra ábrázolása ebben a műben. Végül röviden kitektek a mű recepciótörténetére és irodalmi jelentőségére.

A Törökországi levelek kéziratban maradt fenn, és csak 1911-ben adta ki kiadásban Thaly Kálmán (noha nem a legjobban). A 20. században Szauder József és Tolnai Gábor munkássága nyomán vált világossá, hogy Mikes nem egyszerűen naplót írt, hanem tudatos, stilizált prózát alkotott.

Mikes Kelemen törökországi leveleinek elemzése – A bujdosó emlékírója

[A hallgató neve] Intézmény: [Az iskola vagy egyetem neve] Tárgy: Magyar irodalom Dátum: [Dátum]

Mikes Kelemen Törökországi levelei nem csupán dokumentumértékű beszámolók a 18. századi száműzetésről. Művészi igényű, hangulatilag rendkívül gazdag szövegek, amelyek a humor, irónia és fájdalom egyszerre megélésének példaértékű darabjai. Mikes a képzelt levél műfajával megteremtette a belső párbeszéd lehetőségét, amelyben az elvesztett haza, a jelenbeli nehézségek és az emlékezés szövődnek eggyé. A mű időtlensége abban rejlik, hogy minden olyan helyzetben aktuális tud lenni, amikor az ember kiszakad a gyökereiből, és levelekben, naplókban próbálja megőrizni identitását.

A levelek 1911-ig ismeretlenek maradtak a nagyközönség számára, kéziratban lappangtak. Ez a késői felfedezés is hozzájárult ahhoz, hogy a mű egyszerre tűnjék fel kortárs és kései utókor számára is meglepően modernnek. Dolgozatomban arra keresem a választ, hogy Mikes hogyan építi fel az emigráns identitását, milyen nyelvi eszközökkel teremt intimitást a távolból, és miképpen ötvözi a humoros, ironikus hangot a fájdalmas hiány érzetével.

A törökök ábrázolásában nincs egyszerű ellenségkép. Mikes többnyire pragmatikusan, sőt megértően ír róluk. Kiemeli vendégszeretetüket, másrészt kritizálja a bürokrácia lassúságát és az igazságszolgáltatás önkényességét. Nem alakít ki „barbár” képet, ugyanakkor nem is asszimilálódik. A vallási különbségeket (muzulmán szokások) inkább kíváncsi, antropológiai szemlélettel, mintsem elutasítóan mutatja be. Ebben Mikes megelőzi korát: az iszlám világról alkotott képe árnyalt, mentes a korabeli európai előítéletek nagy részétől.

A levelek időkezelése sajátos. Bár követik a kronológiát (1717–1758), gyakran szakítja meg őket az emlékezés időtlensége. Mikes nem csupán a jelent írja le, hanem folyamatosan idézi fel Erdélyt, a kuruc küzdelmeket, az elveszett ifjúságot. Az idő lineáris (a száműzetés hosszú évei) és ciklikus (az évszakok, ünnepek visszatérése) egyszerre. A honvágyat felerősíti a magyar ünnepek (karácsony, húsvét) megélése a számára idegen környezetben.

Mikes Kelemen (1690–1761) neve a magyar irodalomtörténetben elválaszthatatlan a Törökországi levelektől . II. Rákóczi Ferenc bizalmas testőreként, majd udvarmestereként élte végig a szabadságharc bukását követő kényszerű emigrációt. 1717-től haláláig a Márvány-tenger partján fekvő Rodostóban (ma Tekirdağ, Törökország) élt. A mű nem napló, nem is önéletírás a szó szoros értelmében, hanem képzelt levélgyűjtemény, amelyet egy távoli, valószínűleg kitalált rokonának, „Én édes igaz egyetlen tanácsadó és vigasztaló P. E.”-nek címez.

Mikes narrátori pozíciója ambivalens. Egyszerre művelt erdélyi nemes, aki mélyen kötődik a nyugati keresztény kultúrához, és egyben kívülálló, aki a török birodalomban él.

A Törökországi levelek műfaja rendhagyó. Egyrészt a legtöbb levél valós eseményeket, pontos dátumokat és dokumentálható történéseket ír le (pl. járványok, pénzügyi nehézségek, Rákóczi halála). Másrészt a címzett, P. E. (a legvalószínűbb feloldás: Péter Éva) valószínűleg fiktív személy. Mikes soha nem küldte el a leveleket; azokat saját maga számára írta, mint önterápiát és emlékezetrögzítést.